néha jól esne, ha a sültgalamb tényleg a számba repülne. akkor most sem ülnék itt, éhgyomorral. már háromszor kikirándultam a hütöszekrény örökjég-birodalmába, mégis mindháromszor visszatértem a kezdeti éhség szédítő állapotába.
ha nagy leszek, szolgám lesz, aki a rossz napokon ételt hoz nekem. gyarló vagyok, sajnálom. étel nélkül elpusztulok. néha érzem, csak enni járok haza. most is csak az tart itthon, hogy nem ettem. de ezzel szemben most tehetetlennek érzem magam. főzni ugyan most nem fogok.
ha nincs hús, én sem vagyok. sokszor csak arra gondolok, hogy sülten a hús milzen finom, vagy szósszal, néha gombával. tudom, kicsinyes gondolatok ezek, de éhesen nincs mit tennem. kis jános is beleveszett vagyonából-kieszem-tervébe, én is csak az időt verem, verem el, s arra vágyom betolják egy nagy asztalon szerény kis ebédemet.
egyre többet írok róla, annal szánalmasabb leszek. már beleszédültem. esküszöm.
hogy komoly dolgokra tereljem a SZÓt, beszélhetnék a kiskiállításról. jaj de édi. reklámozom itt is ott is, de alig dolgoztam, alig van pár munkám (még az s sok, ahhoz képest, hogy tényleg nincs, csak az...jaj! szégyen). most kéne dolgozzak (de éhgyomorral nem lehet!). fessek. három kicsi vásznat.
objektíven tekintve: hölgyeim és uraim, atrakció nagy akció a muresnek a malljaban a chrom galleriában hétfőn nyílik 5 órától, eladásos kiállításunk, nekünk, a műv.lic. 9-12-nek.
másik dolog, amitől kevésbé vagyok kutyául, a tegnap esti meglepetés. igen a színház meglepett, e vásárhelyi szegleten. nagyon, nagyon. PLATONOV.
mindegy, hogy emberek közt ugatsz vagy kutyák közt beszélsz.
ma eszembejutott, hogy van egy pár régi írásom, amit anno a meddőn született M. nevű iskolaújság első számának kiadása érdekében követtem el. amolyan szándékos, előre kitervelt emberöléssel egyenrangú tett. szándékom és ihletem még tisztán előttem reng, talán "szándéktalan" írások, inkább. viszont múzsám a földi örömök szentségtelen kárhozat-járata: az alkohol meg a kártya, de az ember és a társ, vagy épp ezek hiánya, is lehet. javítás nélkül, csupaszon, íme:
Az elsőnek nincs címe.
Tegnap este megtanultam pokerezni. Gyültek, fogytak a zsetonok. ' Kezdők szerencséje! ' - mondták, amikor kigyült a sor. Hosszú éjszakának ígérkezett. Ültünk, ötön, az asztal körül. Egyre jobb hangulatban, egyre kevésbé érzékelve az idő múlását. Megismerkedtem Becherovkaval, hírtelen elfogytak a zsetonok. Egy kütyüből halkan szólt a Love story betétdala. A pincsi nyugodtan aludt az ölemben, én kevesbé voltam nyugodt, féltem- tudtam,hogy nem jó amit csinálok...
Mikor hazakerültem bevetettem magam az ágyba, leszorított szemhéjjakkal arra gondoltam, hogy ne ébredjek fel. Félálmomban folytatódott az éjszaka...ma éjjel megtanultam pokerezni.
Matrioska
Egyre kisebb és kisebbek. Egyre csak fogynak. A türelmem is. Folyton arra gondolok ki lesz az utolsó. Mi lesz az utolsó? Eddig mindenféle volt: egyenes és görbe hátú, szőrös és nagyfejű, primitív és ijesztő. Ki lesz az utolsó?!Egyre közelebb vagyok, csak szedem szét, veszem ki, dobom félre, kinyitom, de meg mindig van. Valamennyi aljára a nevüket is ráírták, de nem tudom elolvasni, ismeretlen nyelven írtak. Sosem játsztam még ilyen nehezet! Idegesít már! Meg sem nézem az aljukat, kinyitom aztán a következőt is és az azutánit is... mindegyikben van még egy!
Oh! Igen! Megvan! Végre megvan az utolsó! Csodálkozva nézem és forgatom, végül megnézem az alját, nagy piros betűkkel ez áll rajta:HOMO SAPIENS SAPIENS
Monolog: Mintha ma minden másképp működne...
Sötét az ablak, párás. Nem látom a Napot. Az eget sem. Bezáródtam. Kényelmesen ülök egy karosszékben. Nem látom mi van Kint. Bent a szoba egyik sarkából erős lámpa világít. Hosszú megnyúlt árnyban terül elém székem és testem tömege. Előttem, pár méterre, egy kifeszített vászon áll. Az árnyakból ítélve, mögötte egy szék van, az enyémhez hasonló. Valaki ül rajta, úgy látom. Nem elég konkrét, de tudom, hogy nem vagyok egyedül. Nem zavar, hogy bezártak, hogy nem látok Ki. Talán már Ki se szeretnék menni. Ketten élünk majd: ő meg én. Mint egy barlangban... Ah! Lassú...
Elaludtam.
Párás az ablak. Nem látok ki. Előttem a vászon, az árny. Nyitva az ajtó. Kiengednek? Nem mozdulunk: se ő, se én...
